Képzelj el egy világot, ahol városokban, falvakban, mezőkön ahová csak nézel friss gyümölcs és zöldség vesz körül. Szőlő fut fel a házak oldalán, paradicsom nő a háztetőkön és káposzta virít ott, ahol korábban beton volt. A kertkultúra terjedésével párhuzamosan csökkenne az éhezés. Mindig, mindenhol, mindenki annyit ehetne, amennyit csak akar. Közösen ültetgetnénk palántáinkat és közben elbeszélnénk a világ történéseit, mert szép szóval nevelve nagyobbra nő a bab. Kiraknánk egy öreg fotelt a domboldalba és néznénk, amint a szél beteríti fáink magjaival a monokultúrás táj sivár földjeit. Neked már van közösségi kerted?